2020. március 16., hétfő

Kiskórus P.E.03.16.

Kedves Gyerekek, kedves Kórustagok!

Ahogy nektek is, számomra is ez az első alkalom, hogy ilyen különleges, digitális formában tartok kóruspróbát! Ez egy kihívás, kérlek, ne ijedjetek meg tőle, mert lehetőségeinkhez mérten és technika segítségével együtt, szépen fokozatosan azért fogtok tudni dolgozni! Az Éneklő Ifjúság tavasszal elmarad, de én még bizakodóan tekintek az Év végi hangversenyre, hogy a befektetett munkánk meg tudjon szólalni a BFMK épületében. A munkánk nem vész el, csak átalakul! Sok sikert kívánok hozzá!

Mit tudtok tenni, hogy ne felejtsük el a repertoárt, az öt kórusművet?
Az internet segítségével tudtok gyakorolni szépen beosztva a kórusműveket!
Ahol tudok, csatolok kottát is majd természetesen. Az első két kórusművett már jól tudjuk kívülről, ezeket gyakoroljátok az alábbiak szerint:

A hétfői gyakorlásra ezt javaslom:

1.     Végezz önállóan pár beéneklő-gyakorlatot a tanult módon felfelé és lefelé haladva is:
pl.: má-mé-mí-mó-mú
       mamamia-mó
       dó-ré-mi-dó-ré-mi-dó
       dó-mi-szó-mi-dó
       halleluja

2.     Énekeld el a Hódmezővásárhelyi népdalcsokrot emlékezetből Péczely Attila gyűjtéséből!
Sej, mi dolog ez….
Lassan kocsis…
Vásárhelyi bírónak…

3.     Énekeld el Bárdos Lajos – Dienes Valéria: Labdázó című kánonját! (unisonoban és a te szólambelépéseddel)

link hozzá:Labdázó

Köszönöm a munkátokat!
Szeretettel: Orsi néni

Csatlakozom Orsi nénihez!  Végezzük el együtt, amit Orsi néni kér tőlünk J

Tapsolni se felejts el:
szinkópa ti-ti tá, szinkópa ti-ti tá, szinkópa ti-ti tá, szinkópa ti-ti tá, 
ti-ti ti-ti ti-ti ti-ti, tá ti-ti tá szün, ti-ti ti-ti ti-ti ti-ti tá ti-ti tá szün

Ha testvéred is kórusos, kánonban is próbáljátok meg!

Szeretettel és köszönettel:
Erika néni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése