2020. május 27., szerda

Katolikus hittan, Mária, szép csillag


Katolikus hittan
2020. május 27.
3. osztály
Mária, hajnali szép csillag
105. oldaltól
Máriáról, Jézus Édesanyjáról már sok mindent tudtak. Tudjátok, hogy Isten megóvta őt minden bűntől, mert arra választotta ki, hogy Fia édesanyja legyen. Izrael földjén, Názáretben élt Mária, 2000 évvel ezelőtt, mikor megjelent neki Gábor angyal és hírűl vitte neki, hogy az Ő közreműködésével beteljesül a megváltás. Mária Betlehemben hozta a világra Jézust, Isten Fiát, a Megváltót. Vele volt földi élete minden fontos eseményénél: együtt menekültek e gonosz Heródes király elől Egyiptomba; Máriának át kellett élnie a gyermek Jézus eltűnését, mikor három napig hiába keresték Józseffel. Mária ott volt Jézus első csodájánál a Kánai menyegzőn, de vele volt a kereszthalálánál is.
Mária együtt imádkozott az apostolokkal, mikor eljött a Szentlélek. Mikor Mária földi élete véget ért, Jézus eljött érte, hogy testestől-lelkestől a mennybe vigye.
Jézus mindannyiónkat Máriára bízott: Ő a mi égi Édesanyánk. Sokféle imával fordulhatunk Máriához: rózsafüzér, litánia, vagy egyszerűen az Üdvözlégy Mária kezdetű imával.
Mária közbenjáró, Jézushoz vezet minket. Mindig azt üzeni, amit már a kánai menyegzőn is mondott a szolgáknak. Hogy mi volt ez? Keresd meg a Tk. 105. oldal lap alján!
Nézd meg ezt a két mesét, segít megérteni a mai témát :


A 106. oldalon egymás mellett láthatod Évát és Máriát. Éva volt az első asszony, de engedetlen volt, Ádámmal együtt elkövették az első bűnt. Máriát új Évának is szokás nevezni, de ő nem a bűn felé vitte az embereket, mert Ő engedelmeskedett Isten akaratának.
Házi feladat: 107/6
Ide küldd: veronikanover@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése